Főszerepben a Toscan stílus

400 266 panni

TOSZKÁN STÍLUS

 

Eredete: Toscana hegyes-dombos, olaj- és citrus ligetekkel, színes mészkővel és virágillattal árnyalt tartománya, mely Közép-Itáliában van. Templomai és palotái híres építészek (pl. Pisano, Michelangelo) keze nyomát őrzik, és ihletői a mai építészetnek, belsőépítészetnek is. Ebből a tartományból indult útjára a reneszánsz, megújítva többek között az építészetet, dekorációt és az ornamentikát is. Maga a toszkán stílus 1950-től, egy máig tartó folyamatban vált ismertté a világ számára, ekkortól kezdték ugyanis az itteni vidéki házakat, gazdasági épületeket felújítani, nyaralóvá alakítani.

Mikor válasszuk? Ha szeretjük a változatos tájakat, melyek vidéki idillt nyújtanak, és tartást, természetességet közvetítenek. Ha van egy felújítandó présházunk, vagy kerttel, terasszal, erkéllyel rendelkező lakásunk, és szívesen megidézzük azt a nosztalgikus hangulatot, amely pl. a tipikusan toszkán környezetben játszódó, Bertolucci-féle Lopott szépség c. filmből sugárzik. Ennél a stílusnál legalább olyan fontos a „kint”, mint a „bent”. Ideális esetben házunk közelében erdő, vagy szőlő, esetleg egy kis folyó is van, ám ezek híján színekkel, futónövényekkel, örökzöldekkel és gyógy-, valamint fűszernövényes ládákkal idézhetjük meg az eredeti hangulatot.

 Légkör: Nyugodt és változatos, csöndes és dinamikus, falusi és méltóságteljes, egyszerű és pompás, letisztult és eklektikus, otthonos és művészi, kényelmes és tágas, rusztikus és elegáns, azaz: csupa összefonódó ellentétből áll, melyek szépen megférnek egymás mellett, akárcsak az itáliai temperamentum föl-fölívelő dinamizmusa, természetessége és romantikus hajlama.

Falak: Masszív kőből épülnek, általában a vidék föllelhető anyagából. Kívül a falakat stukkózzák, színük lágy okker, vagy púderrózsaszín; belül pedig levakolják és megmeszelik, vagy enyves festékkel festik. A mennyezet simára vakolt, vagy gerendával készül. Gyakoriak a boltíves födémek, illetve a földszinti, téglafalazású boltívek, bejáratok.
tuscany-interior-design-1

Padló: A külső járófelületek és a teraszok kőlappal, téglával, vagy terrakotta cseréppel borítottak. Belül a padlót mértani mintában burkolt terrakotta padló borítja.

tuscan-bedroom-9

Színek: A toszkán paletta lelkét a lágy földszínek adják: halvány terrakotta, okker sárga, okker vörös, halvány rozsdavörös, agyagszín, azután a hűvösebb halványkék, szürkéskék és halványlila, tört fehér, halványzöld, kőszürke, valamint a mélyebb kakukkfű- és olajzöld, orgonalila és levendulakék. Hagyomány még az is, hogy az építészeti elemeket, pl. szegélyeket, párkányzatot, lábazatot festéssel utánozzák. Így aztán tipikusan toszkán megoldás a világos és sötét színekkel tagolt falfelület, ekkor a lábazati osztásnál megjelenik egy fakó sárgás sáv, amelyet vékony szürkésfekete csíkok kontúroznak. Kedvelt a kéttónusú csíkozás is, illetve az egyszerű, cikkcakkos festés, amely vagy a falfelületeken, vagy a kelméken jelenik meg. A stílus rusztikus-elegáns egységét a nagy belmagasságot biztosító falak és bútorok színeinek harmóniája adja. A falakon víz alapú matt festéket használnak.

halo

Bútorok: Hagyományosan rusztikusak, és natúr fából (főleg gesztenye és dió) készülnek. A puhafa bútorokat olykor be is festik, olykor pedig festésükkel a drága faberakást utánozzák. Sok bútordarab (ágy, asztal) készül kovácsoltvasból, ezek formája mindig letisztult, egyszerű. Előfordulnak míves antik darabok, vagy nád-, illetve szarvasagancs bútorok is. A belső tér ez által eklektikus, de sohasem zsúfolt, inkább egyszerű, szabad, szellős.

Textilek, kelmék: Az egyszerű, nyugtató környezetet a textilek színei, mintái dobják föl és teszik tipikusan és megtéveszthetetlenül toszkánná: csíkos és háromszög-minták, amelyek föllelhetőek a bútorszöveten és a takarókon. Színük élénk, nagyon kedvelt a sárga-vörös-zöld /vagy kék kombináció, vagy a monokróm rózsaszín, krémszín, aranysárga, barnás narancs, vörös-pink, rozsdavörös, vagy törtfehér kelmék is – ez utóbbiakat gyakran az ágy fölé függesztik. A rusztikus, természetes anyagok mellett megtalálható az eleganciát fokozó brokát is.

Kiegészítők: A dekoráció színei a környező tájat idézi. Üvegnemű, kerámia tárgyak, mázas kancsók és tálak, terrakotta dézsák a növényeknek, üvegcsék, márvány utánzatú festett képkeretek, és igazi márvány díszek.
Növények: Ciprusfák, gesztenyék, tölgyek, örökzöldek, gazdag pázsit, szőlő és futórózsa, levendula, páfrányok és hibiszkusz ? mind a természethez kapcsolják vissza az embert.

Varázsszavak: Visszafogott színpompa: részei az épületek, fák, virágok, a levendula illata, az égbolt, mely hol kifehéredik, hol halvány lilára, vagy okkerre, rozsdavörösre vált, nemes és tiszta érzések, otthonosság és kényelem, idill, reneszánsz, azaz: újjászületés.

lakberinfo

Leave a Reply

Your email address will not be published.